Hogyan ne legyek béna ebben a játékban

·

– Nem jutunk át… Lepattunk róluk. – Csóválta a fejét a beavatott.
– Úgy érted a szart is kiverik belőlünk. Mennyit is vesztettünk eddig? Hármat? Négyet? – A másik tetovált nő hangja már túl volt a pánikon, mostanra a megtört emberek keserűsége hallatszott belőle.
– Valahol a kettő között… Az a szerencsétlen Tőr még mintha rángatózna egyet-egyet, ebben a nyüves félhomályban csak körvonalakat láto… – A szurdok bejárata felöl ekkor irtózatos reccsenés, majd egy egyértelmű halálsikoly érkezett.
– Négyet. Szólok az Elöljárónak. – Azzal a Varjak mestergyilkosa eltűnt az árnyak között, a szurdok falai elrejtették szem elől. Társa visszanézett a menedékük bejárata felé, ahol a beszüremlő csekély napfény egy robosztus alak sziluettjét ragyogta körbe. És azt, ahogy megállás nélkül püföl valamit a földön. Valamit, ami korábban az egyik társuk volt, most meg már csak sár és csont és vér és ürülék. Jobb ököl, megrázkódik a föld, fröccsenő húscafat, bal ököl, megremeg a talaj, szilánkosra törő csont. Jobb ököl. Bal ököl. Vér, hús, csont, hús, szar, vér. Jobb, bal. Az óriás fáradhatatlan volt, a szörcsögő-cuppogó-recsegő hang meg bevette magát az agyába. Elhányta magát.

A beavatott kilépett az árnyak közül a szurdok mélyén. Társai nem néztek rá, nem lepődtek meg, nem mozdult kezük a pengék felé. Ynev legjobb gyilkosai között tartották számon őket, ismerték egymás fortélyait, és tudták, a sötétben ők a legveszélyesebb ragadozók. Az elöljáró elé lépett, aki nem várt sem főhajtást, sem az alárendeltség egyéb megnyilvánulását. Népének szigorú hagyományai voltak, de felesleges gesztusoknak nem volt helye, a tiszteletadás kölcsönös volt, a vidékről ahonnan származtak az életük múlt azon, hogy tisztában voltak a másik képességeivel. Ha krániak lettek volna, akkor a Változás Törvényének ereje szerint éltek volna. De ők gyepűvidékiek voltak, ők csak túléltek. A kámzsás alak azért lett elöljárója a Varjaknak, mert ő volt a legjobb túlélő, a leghatékonyabb. Nem pazarolta az időt arra, hogy fölöslegesen megkérdezze, miért van itt a másik, hisz azért jött, hogy elmondja.
– Eddig négyet vesztettünk. Semmi esélyünk, a pengéink elvásnak a démonokon. Engedd ki a bestiát. – Ynev bármely más táján elképzelhetetlen lett volna, hogy valaki rangban felette állót utasítson, a hangnem meg egyenesen azonnali fővesztés.
– Még nem. – Egy ragadozó, egy vadász, egy gyilkos hangja. – Előbb elvégezzük a szertartást, és amint miénk a patrónusunk támogatása kimegyünk. Könnyen, simán, veszteség nélkül. – Lassan öt napja voltak a szurdokban, számukra ismeretlen területen, és egy olyan ellenféllel szemben, amilyennel még nem találkoztak életük során. A megbízásuk egy amund város romjai közé vezette őket, felkészültek amennyire csak lehetett, de a megelevenedő szobrokon nem fogott a márványméreg, a gereznavért nem állta útját irtózatos ütéseiknek, máskor halálos döféseik nem ejtettek sebet. A megbűvölt démonok, mert mi mások is lehettek volna, nem fáradtak, nem lankadtak, csak akkor veszett ki belőlük a mágia, miután áldozataikból kiveszett az élet. Visszahúzódtak hát egy szurdokba, melyet valamilyen mágia védhetett, mert sem a szobordémonok, sem parancsolójuk nem léphette át a bejáratát. Csapata nem tudott kimenni, amazok nem tudtak bejönni. Tiszta út az éhhalálhoz. Hátranézett hevenyészett táboruk sarkába, ahol a sötétség mélyéről apró malacszemek villantak sárgán. És láncok csörrentek. Még van esélyük.

Robosztus óriás volt, fajának kapitális példánya, sok csata mészárosa. És érezte, újra érezte… hamarosan… A nyeszlettek – ahogy ő látta őket – már régóta éheztették, mostanra a vére forrt, tombolt, csökött agyában csak egy gondolat uralkodott minden mást elnyomva. Szétzúzni mindenkit. Eltaposni, széttépni, agyonütni. A nyeszlettjeit nem, mert azok viszik újabb és újabb csatába, de a többi nyeszlettet. A csata végén kiszívni a finom velőt a csontokból, marcangolni a még meleg húst. Érezni a diadalt. Nem rángatta a láncait, elszakítani nem tudta volna őket, de érezte a levegőben, hamarosan… már nem kell sok…

…

Mostanra hárman maradtak. Azok az átokverte szobrok elpusztíthatatlanok voltak. Nem volt más választás, ki kell engedni. Lassan elindult hát a leláncolt fenevad felé…

Har Huddath fekete trollja felébredt szendergéséből. Más íze volt a levegőnek, halál és dögvész. Egy apró, csuklyás alak haladt felé kimért léptekkel. – Igen! Igen! Végre! – Az agyát szép lassan elárasztotta a vörös köd, az ösztönei maguk alá gyűrték csekélyke tudatát. Tekintete még egy pillanatra találkozott a főnyeszlett tekintetével.

A Varjak elöljárója belenézett a troll szemébe, és furcsa megnyugvás öntötte el. Tudta, hogy sorsuk bevégeztetett, innen már nincs visszaút. Ha a monstrum nekilódul, akkor semmi nem állítja meg. A pusztítás felfoghatatlan lesz. Ki fognak jutni. A bilincs halkan kattant, és ő óvatosan hátralépett. A bestia abban a minutumban megiramodott. A megmaradt három Varjú nesztelen futni kezdett a hatalmas fekete troll nyomdokában.

Olyan volt, mint egy versenyló, amely verseny előtt rángatja a zablát, amely nem bír a vérével és vágtázni akar. Csak épp egy böhöm nagy hegynyi óriás volt, aki nem vágtázni akart, hanem ölni. Az ő dolga a vas és az acél, a halál és a csontok volt. Üvöltve adta a világ tudtára, hogy elérte őket a pokol. Elérte őket ő. A szurdok bejárata felé száguldott, észre sem véve hogy irdatlan vállai szétmorzsolták az összeszűkülő falakat, gigászi lábai kavicsokká zúzták az elé kerülő sziklákat, kaszáló karjai ösvényt vágtak a falba. Szó szerint utat tört magának.
A szurdok bejáratánál egy alak magasadott fel. A háta mögül érkező fény sötét sziluetté varázsolta alakját, nem engedte látni csak körvonalait. Tökéletes testű amund volt kiről mintázták, örök mementónak szánták szoborként. Nem volt benne félelem, nem volt benne élet, a világ összes ideje az övé volt. Maga volt a megtestesült erő. Mozdulatlanul várta a felé robogó szörnyeteget. Háta mögül egy görnyedt, ösztövér férfi kacaja hangzott fel. A parancsolója volt, és a mágikus kötelék, amely összekötötte őket, arra utasította állítsa meg a rohamot. Kortalan karjai felemelkedtek, rettentő keze ökölbe szorult, és csapásra lendült.

…

– A picsába! A picsába! A picsába! – A szurdok tetején két alak állt. Mind a ketten turbánnal a fejükön, ruházatuk, alakjuk, kinézetük alapján a Mélysivatagi Fayumák közé tartoztak. Csak az különböztette meg őket egymástól, hogy az egyikük nagyon vidám, a másikuk roppant bosszús volt.
– Haha! Van ez így Bakul! – érkezett a harsány válasz. – Vesztettél a fogadáson, három hónapig te ganézod a tevéimet. Én mondtam, hogy az Azhanud-nál kampecka.
– De esküszöm nem értem Bektar! Két nyüves arany! Ennyit kértünk! Két nyüves aranyért megóvjuk őket a bestiáktól. Ezt ígértük. Miért nem fogadták el? Két nyüves arany.
– Már sosem tudjuk meg. Láttad hogy szétkapta a trollt? Hhaha! Na gyere, már nagyon várnak a tevéim…

Sokat agyaltam, hogy hosszú vagy rövid cikket írjak, de előbb tisztázzuk a témát. A cikk címe elég beszédes: Hogyan ne legyek béna ebben a játékban. És innen egy darabig inkább alcímekben folytatom.
Avagy
… ismerd a paklidat
… tudd, hogy miért van benne egy adott lap
… mindig használd a rejtett lapjaidat
… emlékezz rá, hogy miért tetted be a lapot a pakliba
… ha van 2 MP-t a Fayuma táborra, fizesd ki bátran
… ha van Fayuma táborod használd.

Hogy micsoda? Fayuma?!? Hmm.. Fayuma, Fayuma… Aha, azt hiszem kezdek ráérezni. Fayuma tábor. Használd azt a k..va Fayuma tábort! Ez az! Kimondom megint. Használd az a ki..ott Fayuma tábort, hisz azért van a pakliban. Ha például egy Getharr ellen játszol, aki teleszemetelte az asztalt akadálylapokkal, és te mondjuk, leidézel egy Har Huddathi fekete trollt, akkor ne legyél őstulok. Troll báttya elindul basz… párdon harc manőverbe, és mondjuk, de tényleg csak tételezzük fel, hogy Getharr reflexből rádob egy 2-11-4 értékű Azhanud szobordémont, ami véres mamlasszá cincálja a meccsnyerő lapunkat, akkor te ne azt mondd, hogy fú, akkor köszi a meccset, gg, hanem aaaaazt, hogy: De nem ma! Fayuma! Bumm! Fayuma a pofádba! Igen.. van rá 2 MP-m. Igen, kifizetem.
Szóval, lassan a cikkem végére érek. És akkor a katartikus konklúzió, a lényeg maga. Ha egy ilyen helyzetbe kerülsz, akkor úgy nem leszel béna, ha a lapot amit azért tettél be, hogy pölö a trolljod ne halljon meg, akkor használd, amikor a trollod meghalna. Ilyen egyszerű ez a játék.
És akkor nem 2:2-ben végzel negyedik helyen egy versenyen, mint én, hanem 3:1-el megnyered. Mint azok akik nem bénák.
Jó játé… de tényleg! Játssz SOKAT, nagyon sokat, ne cserélgess paklit minden versenyre. Egyet-kettőt ismerj meg, és ne kapkodj. Ne engedd, hogy csak azért mert csíped a szembenülőt, eljópofizzátok a meccset. Ha valamit csinálni kell, inkább szánj rá 10-20 másodpercet, hogy gyorsan végignézed az ÖSSZES lapodat, hogy egész biztos nincs megoldás a kezedben, az asztalon? Na így nem leszel béna. Az, hogy a paklid mennyire jó, vagy mennyire húztál jól az más. De ne azon bosszankodj napokig, hogy amatőr módon benéztél lapo(ka)t.
Na akkor most
Jó játékot!
Vincu

ui: használd a Fayumát